A vidék menti meg a lakáspiaci fellendülést

A GKI fővárosi és magyarországi ingatlanpiaci indexeinek értéke 2018 januárjában -1 illetve 1. A fővárosi index hibahatáron belül csökkent, míg az országos 1 ponttal emelkedett az előző (tavaly októberi) felméréshez képest. 

Az egy évvel ezelőtti értékeket az előbbi mutató 4, míg az utóbbi 1 ponttal múlja alul. A fővárosi ingatlanpiaci kilátások tetőzése 5 negyedévvel ezelőtt következett be, azóta nagyon lassú ereszkedésnek vagyunk tanúi. Az országos index lokális csúcsa egy évvel ezelöttre datálódik, a mostani indexérték ennek közelében található. A fővárosi lakáspiaci index (amelyek az ingatlanos cégek illetve a lakosság várakozásait sűríti egyetlen számba) értéke nem változott az egy negyedévvel ezelőttihez képest – azaz a kilátások összességében változatlanok. Ezzel szemben az országos index értéke 7 ponttal nőtt. A lakáspiaci lokomotív szerepét tehát a vidéki körzetek veszik át. Mindez megfelel a korábbi tapasztalatoknak: általában minden változásra a fővárosi piac reagál elsőként, a vidéki piacok némi késéssel követik az eseményeket. A válaszadó ingatlanokkal foglalkozó vállalkozások körében a következő 12 hónapra vonatkozó várakozások a fővárosi agglomerációban az egy negyedévvel ezelőttihez képest kissé romlottak. A keleti és nyugati régióban egyértelmű javulás volt érezhető.

A használt lakások várható áremelkedési üteme Budapesten összességében csökkent az egy negyedévvel ezelőttihez képest (4,3-ről 2,7%-ra). A vidéki régiókban viszont emelkedett, keleten 0,7-ről 4,3%-ra, nyugaton 2,5-ről 4%-ra. Az új építésű lakások esetében 2-5%-os áremelkedésre lehet számítani.

Az építési telek piaci elbizonytalanodása észlelhető. A kilátások az elmúlt két évben nem sokat változtak, enyhén hullámoztak. A jelen felmérés során országos átlagban kisebb romlás volt tapasztalható (-2 pont), de a Budapestet érintő várakozások visszaesésének mértéke figyelemre méltóan nagy (-17 pont). Az új lakások kedvezményes áfa-kulcsa 2019. december végéig hatályos. Az ezt követő időszak jelenleg bizonytalansággal terhes, s ez a telkekkel kapcsolatos várakozásokra egyértelműen hat. Az építési telkek ára várhatóan 2-5%-kal nőhet a következő egy évben.

(Forrás: GKI)

A két óriáscég megoldást kínál a helyi napenergia-termelési lehetőségek felmérésére. 

A logisztikai ingatlanok kihasználtsága érezhetően emelkedett. 

A magyar piacon több, nagyobb kiskereskedelmi lánc is terjeszkedni szeretne, a dinamikus forgalom-bővülés pedig új szereplőket vonz a piacra.

A fővárosi irodapiac a fellendülés időszakát éli. A bérlői kereslet növekvőben van, s a fejlesztési kedv is régen látott mértékű. Mindemellett a vidéki körzetekben is pozitív folyamatok figyelhetők meg. 

A GKI fővárosi és magyarországi ingatlanpiaci indexeinek értéke 2018 januárjában -1 illetve 1. A fővárosi index hibahatáron belül csökkent, míg az országos 1 ponttal emelkedett az előző (tavaly októberi) felméréshez képest. 

Tovább a Hírekre